Amikor alszunk akkor vajon tényleg kiszáll a lelkünk a testünkből és feloldódva - a tömérdek lélekben- repül felfelé a fekete égbe? Vagy ez is csak egy illúzió és csak a csontok pihennek egy kicsit de a lélek alszik tovább a börtönben.
A fontos az, hogy ne veszítsem el a józan eszemet, hogy megmaradjon az ítélőképességem és önmagamnak maradjak...akkor is ha nehéz:) mert most ez nehéz. De csak most nehéz! csak a legelején nehéz. Az a baj, hogy sok ismerősömmel már nem értem jól meg magam. Szerencse, hogy az ilyen dolgok engem soha nem ejtettek kétségbe azt gondolom, hogy az életnek az egyedüli és valóságos rendje az ami mindig állandóan változó. Úgyhogy most ez ilyen. Aminek viszont örülök, hogy Budapestet nagyon bájosnak találom még a Bajor vidékekhez képest is tényleg van benne valami közvetlen báj és most zavartalanul sétálhatok a macskakövein akár egyedül akár mással.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.