Néha annyira magányos vagy, hogy legszívesebben sírnál. De senki sem hall. Néha a feladatok leküzdhetetlen falként magasodnak fölém hogy leboruljanak dőljenek. Hidegnek érzem a világot nem találom benne magam nem tudom hogyan jutok túl azokon a hatalmas elvárásokon amiket támasztanak felém. Amikhez gyenge vagyok. Egyedül vagyok ez már biztos...egyedül maradtam mint ahogyan az a madár akit kalitkába zárnak. Az életem továbbröppent és én mintha falakkal beszélgetnék. Fuldoklom. Az élet tetején mégis egy hideg és felhőben úszó világot látok. A színház maradt az egyetlen az egyetlen. De mi lesz ha elbukom? ha a vér győz? ha a sorsomban van hogy vesztesnek kell lennem és olyannak mint azok akik közé születtem? mi lesz ha a sötétség erősebb? Hova megy az aki hazátlan? van e a magányon túl az a lebegő felhőben úszó világ? vagy örökké csak a fuldoklás? nincs erőm. Nincs erőm rá nézni nincs erőm itt élni. Nincs erőm. Mi lesz ha a sötétség erősebb? ha a vér erősebb a szellemnél? ha a lélek megszűnik és semmi nem marad? mi történik ha a semmi legyőzi a világomat. Egyedül maradtam és üresség vesz körül. Nem félek, undorodom.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.