suttogás

 Szabad vagyok mint a madár! Beszélek most reggel egy kicsit egy furcsa kérdésről ami aktuálissá vált a szememben.

Teljesen megértem ha valaki nem szereti a zsidókat. Mert ilyenek meg olyanok. Mert meg kell magunkat védeni az ellen hogy érzelmileg elfárasszon az a harc amit vívunk azért hogy be tudjuk fizetni a számlákat. Megértem a gyűlölet inspiráló hatását és aki azt mondja hogy személyes tapasztalata alapján nem szereti a zsidókat -én azt mondom rá hány rossz tapasztalata volt a munkatársaival vagy a buszon utazó nem zsidókkal- egy szó mint száz a rasszizmus kérdése túl mutat a pusztán vélemény nyilvánítás kérdésein. Rasszistának lenni annyi mint önmagunkhoz képest egy másik embert alacsonyabb státuszba helyezni úgy hogy közben mi nem tettünk semmi érdemlegeset. A rasszizmus a lelki betegségek egyik formája. És amiért elkezdtem írni ezt a bejegyzést amit nem egy tudós nem is politikus ír -hanem csak egy tanulatlan -  az pedig hogy néhányan az ismerettségi s mondhatni baráti!! köreimből felhozták témának, hogy milyen mókás volt mikor a dunánál sorakozó vascipőkbe disznólábat tettek egyesek. Nálam itt szokott elszakadni a cérna. Alátámasztott elv hogy bűnösök között cinkos aki néma. Én nem tudom talán a műveletlenség okozza azokat a megnyilvánulásokat amikkel én sem tudok mit kezdeni pedig a szívemben nagyon is Magyar ember vagyok. Nem tetszik hogy a gazdaság külföldi tőkétől függ nem tetszik a politikai színtéren sok minden -ez más tészta lehetne írni róla de én ahhoz kevés vagyok- és attól függetlenül hogy vannak zsidó felmenőim pontosan tudom hogy a hó végén mennyit számít 500 ft.... Minden gyűlölet ami bennünk van és minden ami múltból táplálkozó gyűlölet gyengíti az erőinket. Múlt nélküli ország pedig nincs és nem is lehet. És joggal vágja a fejemhez bárki hogy én senkiházi vagyok ha képes volnék szemet hunyni a Magyarokat ért atrocitások felett a történelem bármely korszakában. Én nem vagyok senkiházi...meg kell értenünk hogy a múltban történt dolgok miatt gyűlölni a jelen dolgok kivégzését jelenti. Ameddig nem tudunk elengedni és a magyarság puszta lecsupaszított szeretetéért szeretni - ameddig kell mellé a gyűlölet és az önérzet- félek ez a gyönyörű ország nem tud előrelépni. Ki kell békülnünk az ellenfeleinkkel pusztán azért a tényért mert Magyarok vagyunk. Meg kell tanulnunk az előnyeinket felismerni és szollgálni úgy hogy önmagunkat -az egonkat- kívül hagyjuk a történéseken. Nem nekünk mint egyénnek kell visszaütni hanem hinni kell az országban. Nem szabad semmi kedvért pártolni emberek dunába lövését ha zsidó ha román ha szerb. Mert ha megtesszük akkor Magyarország ellen teszünk. Én azt hiszem hogy az önfeladás fontos formája lenne a hübrisz feladása ezért a szent országért.